Előző-------------------------------- Tartalomhoz----------------------------------- Következő

A PEKÁNDIÓ TERMESZTÉSE

Tanya a pekándió-ligetben Vázlat:
A pekándió-termesztésről általában
Pekándió-fajták
Pekándió-termesztés Amerikában
Pekándió-termesztés Mexikóban, Argentinában
Pekándió-termesztés Ausztráliában
Pekándió-termesztés Kínában

A pekándió-termesztésről általában

A pekándió termesztése a vándorló, nomád életet folytató amerikai őslakos indiánokig nyúlik vissza. Ma már jól ismert, hogy mielőtt a pekándiót termesztésbe vonták volna, éves vándorlásaik során táborhelyiket a jelenlegi Texas és Mexikó területén ott választották meg, ahol természetes pekándió-ligetek voltak.

A pekándió a jégkorszakok előtt Európában is otthonos volt. A hazaival azonos éghajlat alatt is termesztik Amerikában, termesztésével mi is nyugodtan megpróbálkozhatunk.

Pekándió-fa tavasszal A pekándió-fát gyakorlatilag ugyanúgy kell felnevelni és gondozni, mint a többi diófélét. Ha már van diótermesztési tapasztalatunk, nyugodtan próbálkozhatunk termesztésével. Szakirodalmat hiába is keresnénk. A gyakorlatban alakul ki minden. A közönséges dió termesztéséről viszonylag részletesen írtam. És valamit a feketedióéról is. Ennek a két diófajnak a termesztési eljárásai a pekándióra is alkalmazhatók.

A pekándió a mi diónk rokona. Azonosak a tulajdonságai, viselkedésmódja egyezik a mi diónkkal. A termesztés problémái és szépségei is azonosak.

Ültetése, ültetés utáni metszése szó szerint azonos a mi diónkkal. A tőtávolság nagyobb, legalább 10, de inkább 15 m legyen.

Fiatalkori metszése során a kívánt, szép faalak kialakítása a cél, termőkorban pedig a ritkítás, a rossz helyzetű és az elhalt ágak kiszedése. Központi vezért nem szoktak a pekándió-fán hagyni. A közönséges dióval szemben a gyakoribb hegyesszögű, V-elágazás okoz gondot, amiket le kell metszeni. Az elágazások 45°-nál nagyobbak legyenek.

Mindenek előtt - a mi diónkhoz, a Juglans regiához hasonlóan - a pekándió-termesztés során is az ismert fajták használatának jelentőségére kívánom felhívni tisztelt leendő pekándiótermesztő Kollégám figyelmét.

Kérem, figyelje meg a következő amerikai grafikont, ami a pekándió össztermésének alakulását mutatja. Mindegy is, hogy az össztermés Amerikára vonatkozik-e vagy az egész világra, a tendencia a lényeg.

A fölső ugráló vonal az ismert fajtákból álló ültetvényekre vonatkozik, az alsó, szaggatott ugráló vonal pedig a magról kelt (magonc) pekándiókra. Mindkét vonalon belül a trendet jelölő vonalak a tárgyévet megelőző 10 év átlagát jelentik, amiben az alternatív terméshozás és az egyes évek időjárásának szerepe került kiszűrésre.

Szembeötlő, hogy fejlődést csak a fajtadióktól lehet várni, a pekándiók esetében is.

A pekándió össztermése

Termő pekándió Ha pedig nem szűrjük ki az évek közti alternálást, akkor a pekándió-termesztés legnagyobb nehézségét látjuk. Azt, hogy a jól termő évek után következő évben alig van termés. Márpedig a diókereskedők, a piac állandó, megbízható szállítást várnak el egy termesztőtől, mert a fogyasztónak nehéz megmagyarázni, hogy az egyik évben van áru, a másikban nincs.

A fogyasztó már csak ilyen, nem ismeri a termesztés körülményeit, és nem ismeri el nehézségeit. Amerikában is ilyen a fogyasztó, nemcsak itthon. Arra kell tehát törekednünk a grafikon ismeretében, hogy inkább mérsékelten, de megbízhatóbban termő fajtákkal kezdjünk foglalkozni.

A pekándiónak a gyors, egészséges növekedéshez fontos a nitrogénműtrágya, mert a talaj természetes nitrogéntartalma kevés számára. De csak kis adagok kellenek az első években, és csak júniusig bezárólag, mert a nyár második felében adott nitrogén a hajtások beérését hátráltatja, és növeli a fagyveszélyt. Ammónium-nitrát vagy ammónium-szulfát kell.

A fiatal csemete tövétől távol szórjunk egy keveset a talajra, amit aztán kapáljunk be. Még hatásosabb, ha műtrágyázás után öntözünk is. Egyébként teljesen felesleges tányérozni a pekáncsemete környékét, nem kell mélyedést készíteni.

A termőkorú pekánfa nitrogénműtrágya-igényét úgy határozhatjuk meg, hogy a törzsátmérő minden centiméterére 20 dkg műtrágyát számítunk, és a törzs 1-1,5 m-es körzetét kihagyva a lombkorona alá és azon kívülre szórjuk szét. Korán, közvetlenül a kihajtás előtt. Ha a fa virágzás után jól berakódott terméssel, ugyanezt a műtrágyamennyiséget adjuk ki még egyszer, május végén vagy június elején. És mindkétszer nagyon ajánlatos beöntözni.

A mi diófánk igényén túlmenően a pekándió a cinket is nagyon igényli. Azt viszont csak permettrágyaként tudjuk kiadni. Áprilistól augusztusig kéthetenként ajánlott egy cinktartalmú levéltrágyázás. Az első hét évben.

Öntözni még ajánlatosabb a pekánfát, mint a közönséges diót. Nagyon vízigényes, hetente 50 mm-t igényel. Kéthetenkénti öntözés ajánlott, amit csak augusztusban gyérítsünk, de akkor se hagyjunk fel vele teljesen. És ne feledkezzünk meg a pekándió kiterjedt gyökérzónájáról, ami a törzstől mért távolságban kétszer akkora, mint a lombkorona széle!

A gyomirtásban legyünk ugyanolyan gondosak, mint a saját, közönséges diófánk körüli gyomtalanításkor.

Hogy miért lenne érdemes megpróbálkoznunk a pekándió termesztésével? - ezt a kérdést akár tisztelt diótermesztő Kollégám is feltehette volna, hiszen mindkettőnknek megvan a sikerélményünk a mi közönséges diónk termesztésében is, egyéb sikerélményre már nincs szükségünk.

Feltehette volna, de én tettem fel, és mivel én propagálom a pekándiót, nekem illik rá válaszolnom is. A következő kép ad rá magyarázatot. Egyidős diófákat látunk rajta. Jobbra a közönséges diót, balra a pekándiót. Kétszer akkora. A magassága is, a termőfelülete is.

Igaz, a kép nem nálunk, hanem Törökországban készült. A törökök megpróbálják. Mi miért nem?

Pekándió és közönséges dió

Valószínű, azért, mert sem a várható terméshozamot nem ismerjük, sem a lehetséges eladási árat.

Magyarországon eddig valóban nem próbálta ki senki, mennyit tud teremni egy hektár pekándiós. Amerikában megadja az 1 tonnát egy hektárra, a jól gondozott, jól termő ültetvény. Öt-nyolc éves korában kezd teremni.

Az ár pedig biztosan jóval magasabb Európában, mint a közönséges dióé, és jóval magasabb, mint Amerikában, ahol terem.

Egy ausztriai pekándió-fa és termése:

Végül azt ajánlom, kezdetben ne vigyük túlzásba a pekántelepítést. Ne ültessünk többet, mint amennyit jól tudunk gondozni, beleértve a rendszeres öntözést is. Az amerikai pekánkertekkel is sokszor ez a gond, a meggondolatlan nagyratörés, ami a dióskert elhanyagolásához vezet, vagyis az eredménytelenséghez.

Először kicsiben próbáljuk ki, van-e elég időnk, munkaerőnk, öntözővizünk, és ami szintén nem mindegy, pénzünk a pekándiós felneveléséhez.

Kicsiben

Mert egy pekándió-csemete - hazai csemetenevelés híján - 35-40 euróért szerezhető be, ami a négyszerese a közönséges dióoltvány árának.

A következő kép egy 75 éves görög kollégát ábrázol, Grigoriosz Makriszt, aki próbaképp 47 pekándió fát ültetett. A kedvet egy ismeretterjesztő filmtől kapta, és nem is tudott róla, hogy az Egyesült Államok a pekándió hazája, hanem Brazíliából szerzett szaporítóanyagot. Végeredményben nem baj, mert görög éghajlatra úgyis a déli típusok valók. Idén (2011-ben) már 250 kg termést vár a fáiról.

Kicsiben

Ha görögbe megyünk nyaralni, meg is kereshetjük. Larissza felől Athén felé indulva az úttól és a vasúttól keletre, Sztefanovikio Magneszia faluban találjuk.

Nekünk viszont az északi típusokkal érdemes próbálkoznunk. Azt írja egy tapasztalt amerikai kolléga, hogy New Yorktól Ontarióig a pekándió lehetne a legáltalánosabb diótermő fa, annyira jó fajtái vannak már északi viszonyokra. Vannak annyira télállók és korai érésűek, mint a helyi feketediók. A közönséges dióról nem is beszélve. Nálunk nincs olyan hideg, és tenyészidőszakunk is hosszabb, mint Ontarióban.

Európában nagyon ritka a pekándió-fa. Franciaországban Roussillonban láthatunk egy nagyobb házikertet pekándió-fákkal betelepítve.

Kertben Kertben Kertben

Pekándió-fajták

A pekándió-fajtákat két nagyobb ökotípusra szokták osztani. Az északi típusok a virágzástól 160-180 nap alatt hoznak termést, a déliek kb. 210 nap alatt. Délen 285 olyan napot igényel a pekándió a vegetációs időben, amikor az éjszakák se hidegek.

Egy északi típusú pekánfa:

Északi típusú

Amerikában nagy ünnep a Hálaadás ünnepe, amin jellemzően pekándiót is szoktak fogyasztani. Régi próbálkozása a pekándió-termelőknek, hogy a hálaadási ünnepre biztosan, nagy mennyiséget tudjanak előállítani, hogy északi típusú fajtákat déli termőhelyen termeljenek, mert a rövid tenyészidőszakot délen is megtartják. A gond csak az, hogy az északi típusok kevés és kisméretű diót teremnek.

Az első, név szerint ismert pekándió-nemesítő egy Antoine nevű rabszolgahajcsár volt, Louisianában. Első, nevesített fajtáját, a Centennialt 1846-ban szelektálta, aminek 1865-ben már 126 példánya volt. Az első kertészeti ültetvényeket ebből a fajtából telepítették. Az 1800-as évek végén már rendelkezésre állt a Moneymaker, a Frotscher és a máig népszerű Stuart. 1900 után felgyorsult a nemesítés, keresztezéssel hozták létre az Admirable, a Favorite, a Forkert és a most is elterjedt Desirable fajtákat.

Jelenleg mintegy 1000 fajtáját tartják számon. A termés közel 90 %-át 33 fajtája adja, ezen belül négy fajta, a Desirable, a Stuart, a Western és a Wichita emelkedik ki, amelyek az összes termésnek mintegy a felét adják.

Pekándió változatok:

Változatok

Amerikában a fenti négy vezető fajta után a következők a jelentősebbek:

A déli típusú pekánfajták közül ismeretes még a Curtis, Elliott, Gloria Grande, Jackson, McMillan Mississippi 10, Moreland, O'Barr, Owens, Podsednik, Prilop, Pyzner (Catwalk), Shawnee, Surprize, Witte is. Ezeket is szaporítják, jelenleg is.

A Podsednik vékony héjával és a dió méretével tűnik ki, kb. 45 db tesz ki 1 kg-ot, ami a mi diónknak is becsületére válna.

A Prilop erénye a nagyfokú betegség-ellenállóság.

Három déli fajta: Podsednik, Forkert, Choctaw:

Witte és egyéb, ismeretlen fajták:

A texasi pekándió-fajták:

Hideg, északi termőhelyre a Campbell NC-14, Colby, Cornfield, Deerstand, Dejay, Diken, Fisher, Fritz Flat, GI Long, Gibson, Giles, J-1, J-7, J-11, J-13, Jumbo, L-3, L-4, Lucas, Major, Oaks, PK Jumbo, Posey, S-24, Snaps, Stark's Hardy Giant fajtákat ajánlják. Ezeket részben már említettem.

Cornfield Deerstand Dejay Diken Fritz Flat Gibson Snaps Snaps

Ezek már az őszi fagyok előtt beérnek. Dióméretük közel 2,5-3 cm-es, ami azt jelzi, hogy a termés kineveléséhez az öntözés elengedhetetlen.

Közülük figyelemreméltó a Snaps, nemcsak legkorábbi érésideje, hanem papírhéja miatt is. Hátránya viszont a vastag burok, ami a szárítását késlelteti.

A fenti fajtaleírásokhoz meg kell jegyeznem, hogy az összeállításhoz faiskolák leírását is felhasználtam. Tehát úgy kell érteni az egyes fajták tulajdonságait, hogy ahol nem említenek az adott fajtáról valami jót, ott a rosszat kell feltételezni, bármelyik értékmérő tulajdonságot nézzük is.

Magánszemélyek is foglalkoznak pekándió-fajták felkutatásával.

A legutóbb felsorolt pekánfajták közül a Cornfield, Deerstand, Snaps Early fajták John Gordon fajtái.

John Gordon

Észak-Dakotában Gary Stegmiller a saját fajtái közül a Stegmiller 3-at tekinti olyannak, ami az északi körülményekhez jól adaptálódott. Már 25 éves, elviselt már -42 C°-ot(!), és megelégszik 100-120 fagymentes nappal. Sajnos, ilyen éghajlaton diói nemcsak kicsik, de nem is egészen teltek.

Carl Weschcke, aki feketedióval és többféle hikorifajjal is foglalkozott, mindegyikben létrehozva a Weschcke nevű fajtákat, ilyen néven pekándió-fajtát is előállított. Tudomásom szerint kipróbálása megkezdődött Németországban.

William Reid kansasi pekánkutató és szakértő a saját kertjében a Greenriver fajta magoncaként fedezte fel a KSU-OF1 jellel jelölt fajtát, ami később az Oswego nevet kapta. Kétszer annyit terem, mint szülőanyja. Diója héjasan és bélként egyaránt megkülönböztethetetlen a Greenriverétől.

Új pekándiófajták felkutatása, a fajtanemesítés nagy erőkkel folyik napjainkban is. Az említett - és a sok nem említett - magánszemélyek mellett Texasban, Brownwoodban intézményi szinten foglalkoznak vele. Fajtakeresztezési munkájuk már most figyelemreméltó. A nemesítő munka céljai:

A Brownwood-i pekánfajtákat elsősorban a nevükről lehet felismerni, hagyományos indián törzsek neveit kapják: Wichita, Cheyenne, Sioux, Choctaw, Shawnee, Apache, Comanche.

Franciaországban a már említett Desirable fajtán kívül az Elisabeth és a Navaho fajtákat termesztik. Az előbbi kifejezetten melegigényes, termése megnyúlt, jó minőségű. A másik jól termő, nagy diójú, de fő erénye, hogy a Desirable jó porzófajtája. Fája kisebb, termése október közepén érik.

Spanyolországban pedig A Wichita és a Western mellett a Grabohls fajta fordul elő.

Nagybritanniában a következő pekándió-fajták termesztésével próbálkoznak:

Snaps EarlyCarlson 3 A pekándió előfordulási területének északi határán, Kanadában termelhető fajtái a Snaps Early, Theresa Foster, Snag, Best's Early és a Carlson No 3. Ezek már augusztusban beérnek, ugyanakkor fájuk elviseli a kemény hideget.

Ezek a fajták annyira hidegtűrők, hogy Európában Skandináviában is (Svédország, Dánia) kipróbálásra ajánlják például a Snaps Early-t és a Carlson 3-asat. Dániában szaporítják is mindkettőt. De ha a téli hideget el is viselik, nem biztos, hogy terméshozáshoz is meglesz a hőmennyiségük.

Németországban Peter Rüth foglalkozik a pekándió népszerűsítésével, termeszthetőségének kutatásával, fajtakipróbálással és szaporítással. Az ő véleménye szerint Európa legészakibb vidékeinek pekánfajtája a Norton lehet, ami a fenti listákból hiányzik.

Norton Norton

Északi vidékeken a déli pekándiók nem tudják terméseiket beérlelni. A bél sokszor nem tölti ki teljesen a héjat. És fordítva, déli vidéken az északi fajták nem bírják az állandó, éjjel-nappali meleget, és termésük ezért nem érik be.

Kiterjedt pekándió-termesztés folyik Kína hat tartományában is. A termesztett fajtákról azonban nincs tudomásom.

Pekándió-ültetvény A pekándió-fajták magyarországi termeszthetőségéről nincsenek kísérletek, tisztelt kísérletező kedvű Kollégám ezen a területen hírnevet szerezhet.

Magyarországon melyik lenne a leginkább alkalmas pekánfajta? Fogalmam sincs. Talán a Major, de annak diója nagyon elaprózódhat, és egyedül nem ültethető, párja kell legyen, a kölcsönös beporzás céljából, ami talán a Schley lehet?

Mivel a pekándió fák nem önbeporzók, és a vegetatív szaporítás miatt egy fajta összes fája genetikailag azonos fának tekinthető, a diótermő ültetvényekben gondoskodni kell pollenadó fák telepítéséről, amelyek pollenszórási ideje a termelt fajta nővirágainak nyílásával esik egybe. Ez elméletileg egyszerű, a gyakorlatban azonban ennél jóval bonyolultabb, mert a virágzás idejét időjárási (stb.) tényezők is befolyásolják. Ezért szándékosan lehagytam az alábbi, a hím- és nővirágzás idejét tartalmazó táblázatról a dátumokat. A fekete szín a pollenszórást, a piros a nővirág nyílását mutatja. Az amerikai fajták nálunk úgyis máshogy viselkednek, virágzásuk idejét illetően. De arra jó a táblázat, hogy a fajták nagyjából összehasonlíthatók. Persze, a táblázat helyességéről csak nagy általánosságban vagyok meggyőződve, mert egy másik, hasonló amerikai táblázat szerint például a Pawnee erősen nőelőző, szemben ezzel a táblázattal.

És arra is jó az összeállítás, hogy felhívja a figyelmet az idegenmegporzás fokozott jelentőségére a pekándió-termesztésben. Itt ez a kérdés még fontosabb, mint a közönséges diónál. A pekándiófák nagyobb része gyakorlatilag önmeddő. Sőt, az sem elég, hogy legyen az ültetvényünkben korai és késői pollenszórású porzófajta egyaránt. Mert gyakori hiba Amerikában is, hogy az elültetett porzófák nem a megfelelő időpontban bontják barkáikat. Korán, vagy későn.

Talán hasonlít éghajlatunk Kentucky-éra. Ott is északi típusú pekánfajták telepítését ajánlják, az alábbi táblázattal jellemezve a virágzás idejét, de csak nagy vonalakban vázolva a pollenszórást és a nővirágok fogadókészségét.

Pekándió-ültetvény A kielégítő beporzás érdekében a pekándió-termelők pótbeporzást is szoktak végezni. Összegyűjtik, tárolják, majd megfelelő időben szélnek eresztik a megfelelő pollenmennyiséget. A tárolásnak mínusz fokokon, relatív nedves levegőn kell történni. (Mi mindent kell tudni és csinálni egy diótermelőnek!)

A pekándió nemesítése, új fajták előállítása során sokféle cél elérésére kell egyidőben törekedni. Ilyenek: a korábbi termőre fordulás, a nagyobb termésméret, béllel jól kitöltött magház, az alternatív termőévek kiegyenlítése, betegség-ellenállóság.

Konklúzióként megállapíthatjuk, hogy tökéletes pekándió-fajta nincs, bár törekszenek rá.

Itt egy újabb összeállítás, Peter Rüth munkája. Az Európában szóbajöhető pekánfajták tulajdonságait sorolja fel, főleg abból a szempontból, hogy a Colby fajtához viszonyítva mennyivel érnek előbb vagy később. Ezek mind északi típusok.

A Carya-diók egymás közeli rokonai, a fajközi hibridek nagyszámúak. A pekándió kromoszómaszáma 32.

A pekándiónak a más Carya-fajokkal létrejött hibridjeire részletesebben a hikoridiók termesztésének fejezetében térek ki.

A pekándiónak C. laciniosa-val a C. x nussbaumeri-nek nevezett hibridjeit köznapi nyelven hikánnak mondják, ugyanúgy, mint a pekándiónak a C. ovata-val létrehozott hibridjeit.

Hikán

Hikánok:

A pekándiónak a C. tomentosa-val közös hibridje a C. x shneckii, amelynek egy fajtája ismert, a Siers.

Egy pekándió-hibrid:

Pekándió hibridje

Egy természetes úton hibridizálódott, magról kelt hikánfa:

Hikán

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább